Információs híd Önökért!

A Helyi Vidékfejlesztési Iroda bemutatkozása

Személy szerint, engem kiver a víz a rövidítésektől. Korunk olyan kórsága ez, mint a rendszerváltás utáni angol szavak elterjedése. Akkoriban úton-útfélén az emberek shoppingolni jártak egy-egy meeting után, ahol a project

ekről brainstormingoltak szem előtt tartva a  best practices alapelvét. Ne legyenek elkeseredve, ha Önök sem értik. Kihevertük. Elmúlt, kész, vége.  Nagyvállalatok igen okos vezetői (minden cinizmus nélkül állíthatom) lassan rájöttek arra, hogy a dolgozókat inkább elrémiszti az idegenszerűség, kívülállónak érzik magukat, nem a cégben fontos szerepet betöltő, működésében nagy szerepet vállaló sikeres munkaerőnek. Mert ugye ami a Nagy Amerikában működik...

No, de jött helyette nekünk egy levél az APEH-től, hogy az EVA-t be kéne vallani, de ha van PC-nk, akár sms szolgáltatást is kérhetünk. Vagy üssük be a GPS-be a koordinátákat, és a PDA-nkba letöltött fájlokat akár be is vihetjük. És akkor nincs öri-hari J

Szegény Ady meg csak kapkodná a kalapját!

Valami ilyesmit éreztem, amikor 2008 telén beléptem a HVI-be. Azt eddig is tudtam, hogy a magyar nyelv -amit szívügyemnek tekintek- nem éli túl a XXI. századot, de ami itt fogadott, az bizony minden kezdő rémálma. Elsőként cikket kellett írnom az MNVH-ról, amit aztán fel kéne küldeni a VKSZI-be, de előtte az FVM (na jó, ezt tudtam mi) által jóváhagyott HVS-t mindenképp olvassam el. Persze! Máris! Hiába húztam le közel tíz évet multinacionális cégnél, ahol mindennaposak voltak a rövidítések, szakkifejezések, német-angol-magyar keverékszavak, felmerült bennem a gondolat: hogyan lehet egy olyan irodát és annak funkcióját bemutatni a kistérség lakóinak, akinek a dolgozói még magyarul is elfelejtettek?! Tudom én, hogy a rövidítés azért jó...miért is? Ja igen! A hivatalos magyarázat szerint azért, mert a nyelv befogadja az eddig nem létező dolgok idegen eredetű kifejezését: PC, sms, GPS. Szerintem inkább azért, hogy az egyes szakterületen dolgozók hozzáértőbbnek tűnjenek a titkos nyelvükkel.

Le vele! Beszéljünk magyarul!

Megalakult a Helyi Vidékfejlesztési Iroda, ahol azért dolgozunk, hogy Önök ne felejtsék el a vidék hagyományait, szokásait, nyelvét, és unokáink már egy rövidítésektől mentes kulturális magyar otthonban érezzék magukat.


Mi is az a HVI?

A HVI-k (Helyi Vidékfejlesztési Irodák) a szaktárca, illetve a kistérségi önkormányzatok, vállalkozók és civil szervezetek közötti kommunikáció kulcsfontosságú szereplői. Valóban egyfajta hidat, összekötő kapcsot képezünk az országos stratégiát kidolgozó Földművelésügyi  és Vidékfejlesztési Minisztérium és az azt tartalommal megtöltő, helyi szinten megvalósító projektgazdák között. Az információk áramoltatásán túl számos egyéb szolgáltatást nyújtunk a kistérségben, főként a helyi adottságokra építőtudatos tervezés, a tervek operatív megvalósításában való közreműködés, a képesség- és készségfejlesztés, valamint a helyi közösségépítés körében, de részt veszünk a térség gazdasági és kulturális elképzeléseinek összehangolásában is. Az iroda feladatai közé tartozik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretein belül kiírásra kerülő pályázatokról való tájékoztatás.

De mit is értünk vidékfejlesztés alatt?

Bizonyosan nem kizárólag az agrárium fejlesztését. Jóllehet sokak máig a mezőgazdaságot tekintik az elsődleges megélhetési forrásnak vidéken, közel sem ez az egyetlen.
Fontos felismerni az új kor lehetőségeit és kihívásait, hiszen a vidék nem termőföldek, legelők és az ezekből élő tanyák, falvak puszta sora, hanem szervesen összefüggő, folyamatosan változó, komplex társadalmi tér, minden ehhez kapcsolódó gazdasági és kulturális vonatkozással együtt. A haladó szellemű vidékpolitika, illetve az integrált, minden szektorra és ágazatra kiterjedő vidékfejlesztés jegyében megtervezett, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) finanszírozott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) 2007-2013 között rendelkezésre álló fejlesztési forrásai új esélyt jelentenek a felzárkózásra.

A XXI. századi vidéki lét alapvető minőségeiben nem különbözhet a várositól, legfeljebb életvitelében, stílusában és árnyalataiban - a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) célja, hogy az ehhez szükséges feltételeket megteremtse, a Helyi Vidékfejlesztési Irodák országos hálózata pedig a végrehajtás
egyik új, decentralizált eszköze.


Mottónk: Elérhető, megbízható vidékfejlesztési információs csomópont a kistérségben!


És végül engedjék meg, hogy kedvenc tanulság-mesémmel kívánjak Önöknek sok sikert és kitartást álmaik megvalósításához!

Volt egyszer egy csoport béka...

bka1

... akik versenyezni akartak.


Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.


Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat.


Elkezdődött a verseny...


De...

A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.

Ilyeneket mondogattak:

„Óh, de fárasztó!!!

Sosem fognak feljutni!"

Vagy:

„Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!"


A békák kezdtek lemaradozni...

...egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfelé...

A nézők kiabáltak:

„Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!"


Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza... ...Csak az az egy haladt tovább kitartóan...

Egyáltalán nem akarta feladni!


Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambicióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára!

gyztesbka

Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek.


Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje, hogy feljusson a csúcsra.

Ekkor derült ki, hogy...


A győztes béka SÜKET volt !!!



A tanulság?

Légy egyszerűen SÜKET, ha valaki azt mondja, hogy nem tudod megvalósítani álmaidat!



Bízva a kölcsönös támogatásban, megköszönöm a figyelmüket.

Irodánk minden csütörtökön délelőtt várja Önöket.

Terék Mariann

Irodavezető

Helyi Vidékfejlesztési Iroda